Tisztújító közgyűlést tartott a MAGOSZ Gödöllőn, az EMGESZ is képviseltette magát

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szeptember 7-én, Gödöllőn. A küldöttek megválasztották a szövetség tisztségviselőit, melynek rég-új elnöke Jakab István lett. Az erdélyi küldöttséget Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetségi (EMGESZ) elnöke, valamint Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke, a Gazdasági és Vidékfejlesztési Szakbizottság elnöke.

Nagy István agrárminiszter a Szent István Egyetemen tartott köszöntőbeszédében arról szólt, hogy a gazdák összefogásának és egyetértésének ereje van a magyar agrárium jövőjében. Hozzátette, hogy a folyamatos összefogás azért is szükséges, hogy a magyar földet a jövő magyar gazdáinak meg lehessen őrizni.

A miniszter kitért arra is, hogy az agrárszakma egyik legfontosabb feladata, hogy előkészítse, a gazdák jövőbeli generációja ne csak alapanyagot, hanem minél jobban feldolgozott termékeket állítson elő, mert ez a magyar vidék jövője.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke elmondta, hogy csak a gazdák összefogása kényszerítheti rá a terményeket felvásárló multinacionális cégeket, hogy tisztességes árat fizessenek, és ne csak a saját extraprofitjukat lássák minden felvásárlásban. A Magosz elnöke szólt arról is, hogy a jövő jobb gazdálkodásának a záloga a korszerű vízgazdálkodás, a fúrt kutak és felszíni vizek felhasználásának rendezése. Felszíni vizeket csak ott lehet rendszeresen használni, ahol elég mennyiségben állnak rendelkezésre – fűzte hozzá az elnök.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke az elmúlt évek agrárpolitikai sikerei között említette, hogy a növekedési hitelprogramból a magyar gazdák is részesülhettek, valamint hogy létrejöhetett a Földet a gazdáknak program, amelynek a keretei között sok gazda juthatott termőföldhöz. A NAK elnöke kitért arra is, az elkövetkező évek feladata, hogy a magyar földet magyar kézben lehessen tartani. Hozzátette, hogy a gazdák nem fogják eladni a földeket, ha azok jövedelmet termelnek.

A közgyűlésen értékelték az előző tisztújítás óta eltelt időszak munkáját is, és meghatározták az ágazati stratégiai döntésekre vonatkozó feladatokat.

Mint ismeretes, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alapító tagja a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának. A választásra jogosult tagok 74,5 százaléka volt jelen a közgyűlésen. Döntő többséggel ismételten Jakab Istvánt választották a Magosz elnökének, akinek munkáját Jakab Tamás főtitkár segíti a továbbiakban.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük