Az ÉGE is képviselteti magát a váradi Magyar Kulturális Napokon

Szeptember 15-én és 16-án, azaz szombaton és vasárnap 10-22 óra között kézműves- és hagyományos termékek vására lesz az Érmelléki Gazdák Egyesületének (ÉGE) szervezésében.

A Magyar Kulturális Napok rendezvény keretein belül az Érmellék ízei és termékei vásár ismét várja a nagyváradi várba kilátogatókat.

A vásárlók friss zöldségeket, gyümölcsöket, érmelléki borokat, mézkészítményeket találnak a termelők standjain.

A szervezők szeretettel várják a házi készítésű termékek után érdeklődőket!


A helyi közösségeknek szentelt rendezvénysorozat részeként, immár második alkalommal szervezik meg Nagyváradon, szeptember 15–16. között a  Magyar Kulturális Napokat. A rendezvény Nagyvárad valamennyi lakójának szól, és arra hivatott, hogy bemutassa a város magyar közösségnek értékeit és hagyományait.

A nagyváradi magyarságnak fontos szerepe van a város történelmében, erős társadalmi felelősségtudat, valamint a város életében való aktív részvétel jellemzi – írja beharangozó közleményében a rendezvény szervezője, a Nagyvárad és Környéke Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR).

A rendezvényen a helyi magyar hagyományok és az itt élők közös történelme kerül előtérbe.

A kétnapos esemény ideje alatt a váradi várban lesz kézművesvásár hagyományos magyar termékekkel, magyar zene és tánc, emellett ízletes étkeket is megkóstolhatunk majd együtt. A legkisebbekről sem feledkeztek meg, őket számos kreatív foglalkozással várják majd a szervezők.

Az ünnepi hangulatról jól ismert zenekarok és előadók gondoskodnak. Itt lesz a Rackajam, az Alma együttes, a Maros Művészegyüttes, Hobo és a Hooligans.

Program:

Szeptember 15., szombat

10:00-22:00 Kézműves- és hagyományos termékek vására az Érmelléki Gazdák Egyesületének szervezésében
10:00-19:00 Kézműves-foglalkozások gyerekeknek
10:00-16:00 Hagyományos fajátékok
14:00-15:00 Süsü, a sárkány (Fogi gyermekszínház) – várszínház
19:00-20:00 Kolozsvári Operettissimo együttes – nagyszínpad
21:00 Hobo-koncert – nagyszínpad

Szeptember 16., vasárnap

10:00-22:00 Kézműves- és hagyományos termékek vására az Érmelléki Gazdák Egyesületének szervezésében
10:00-18:00 Kézműves-foglalkozások gyerekeknek
10:00-11:00 Süsü, a sárkány (Fogi gyermekszínház) – várszínház
12:00-18:00 Hagyományos fajátékok
13:00-14:00 Az Alma együttes koncertje — várszínház
18:00-19:00 Maros Művészegyüttes – várszínház
19:00-20:00 Rackajam-koncert – nagyszínpad
20:00 Hooligans-koncert – nagyszínpad

A belépés ingyenes.
A rendezvény szervezője a Nagyvárad és Környéke Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR), partnerek: Nagyvárad Polgármesteri Hivatala, a Nagyváradi Városi Múzeum és Kulturális Központ, illetve a Szent László Egyesület.

A rendezvényt idén 150.000 lejjel támogatja a városháza. A Magyar Kulturális Napok első rendezvényén, tavaly 8000 ember vett részt.

(denagy.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük