Meghívó a III. Rozsarató és tarlóhántó ünnepre

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete és a Hegyközi Gazdák Egyesülete sok szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt a július 22-én, szombaton Síter településen megrendezésre kerülő rozsarató és tarlóhántó ünnepre. A hagyományos, immár harmadik alkalommal szervezett aratóünnepségen az érmelléki és hegyközi térség aratócsapatai mutatják be a hagyományos kézi aratást.A rendezvény célja a népi hagyományok ápolása és megismertetése a fiatalabb generációval.

Ugyanakkor, hasonlatosan az előző évekhez, az anyaországi kezdeményezésű Magyarok Kenyere programot is népszerűsíti. Az eseményen résztvevő települések gazdái által begyűjtött búza a kezdeményezés karitatív célját szolgálja. Tavaly Bihar megye 60 gazdája, közel húsz településről 4,6 tonna búzát adott össze, amelyből felekezettől függetlenül hét egyházi fenntartású gyermekotthon jutott liszthez. A rendezvény alatt is várjuk tehát a búzaadományokat.

Aratócsapatok jelentkezését a szervezők a 0756-530-912-es telefonszámra várják.

 

Helyszín: Síter (Hegyközcsatár község), Cser-dűlő

Program:

12.00 – Istentisztelet a siteri református templomban

13.00 – Az aratók ünnepélyes felvonulása a Cser-dűlőhöz

14.15 – Hagyományos aratás bemutatása

15.00 – Tarlóhántás bemutatása

15.30 – Díjkiosztó

16.00 – Szeretetvendégség

21.00 – Aratóbál a siteri kultúrotthonban, zenél a monospetri Miklós zenekar

 

Szervezők:

Érmelléki Gazdák Egyesülete

Hegyközi Gazdák Egyesülete

Támogatók:

Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Bethlen Gábor Alap

 

Total
0
Megosztás
Előző bejegyzés

Kettesfogatok rangadója Hegyközcsatárban

Következő bejegyzés

Hagyományos aratóünnep és aratóbál Síterben

Total
0
Share