A Hegyközi Gazdák Egyesülete és az Érmelléki Gazdák Egyesülete szervezésében harmadik alkalommal került megrendezésre a Rozsarató és tarlóhántó ünnepség.
Égett a napmelegtől a kopár szik sarja, de a legelők tarkította hegyközi határ megtelt vidámsággal, muzsikával, kézi aratókkal, akik két éve Albison, tavaly pedig Hegyközcsatáron tartottak hasonló demonstrációt a gabona múlt század eleji hagyományos betakarításáról.
A szombati kánikulában összesen hét csapat – Hegyközcsatárból három, Síterből, Hegyközszentmiklósról, Szalacsról, Érsemjénből pedig egy-egy „brigád” állt be a pásztába és vágta a rendet hagyományosan sarlókkal, kaszákkal, utánuk pedig marokszedők kötötték a kévét, rakták a kalangyát vagy az asztagot, ki hogyan nevezte a búzakötegekből rakott halmokat. Míg az aratók ügyködtek, Csomortányi István az ÉGE ügyvezető elnöke szót ejtett az idei Magyarok Kenyere programról, figyelmükbe ajánlva a gazdáknak a kezdeményezés karitatív jellegét, felhívást intézve hozzájuk az idei búzagyűjtésre is.
Közben a Cser-dűlőben, ahol egyébként az aratnivaló is sárgállott – Molnár Gellért bocsátotta az aratók rendelkezésére –, felállították a napellenző sátrakat, mellettük hatalmas üstökben rotyogott a birkatokány, a disznópörkölt, kinek-kinek szájíze szerint való magyaros étkek. A vendégváró kalács meg a pogácsa is körbejárt, na meg a jó vendégmarasztaló hegyközi dombok leve is, ami kedvet adott a jó munkához az aratóknak. Felcsendültek a tőről metszett népdalok, hersegett a jól kifent kasza meg a sarló, valóságos század eleji hangulatot teremtve a hegyközi határban.
Az aratókat is biztatták a gabonatábla végéből – mindenki a falubéli csapatát –, bár nem a verseny volt a fő látványosság, hanem a sok szép nemzeti viseletbe öltözött asszony és férfiember, akik százéves aratási hagyományokat elevenítettek fel, hogy átadhassák megőrzésre az utókornak, még mielőtt végképp feledésbe merülnének a föld adta „élet” begyűjtéséhez kötődő ősi szokások, munkamódszerek.
A legügyesebbeknek a szalacsiak bizonyultak, de a gabonatábla szélén drukkolók holtversenyre „esküdtek”. Sereghajtók tehát sem voltak, de annál több volt a látványosság, na meg egy kis nosztalgia is a régi idők után.
A tarlóhántás művelete is megelevenedett, (a tarlóhántás a betakarított kalászosok vagy egyéb kultúrák utáni talajállapot javítását szolgálja, amelynek során az aprított szár- és gyökérmaradványokat egy sekély szántással a talajba dolgozzák), ezt az eljárást Forró Árpád és Molnár Gellért mutatta be az érdeklődőknek. Délben, az aratóünnepet megelőzendő, a helyi Árpád-kori templomban a helybéliek, a hegyközi településekről és az Érmellékről érkezettek hálaadó istentiszteletet tartottak.
Az aratási demonstráció befejeztével a kalangyák mellett Szomor Attila lelkipásztor megáldotta az újkenyeret, amelyet Bíró Ferenc Sándor és Dull Melinda hegyközcsatári néppártos tanácsosok szeleteltek fel, majd mindenki vehetett belőle egy-egy darabkát, dicsőségére annak, aki kiparancsolta mindezeket a termőföldből. Jó munka végeztével jó ebéd dukált nem csak az aratóknak, de a szemlélőknek is, miközben Csomortányi Isván gazdaegyesületi ügyvezető egy-egy búzavirág-márkás ajándékcsomagot adott át a bemutatót tartó csapattagoknak, majd köszönetet mondott a síterieknek a közreműködésért, illetve mindazoknak, akiknek segítségével létrejöhetett az immár hagyománnyá nemesedő aratóünnepség.
Bejelentette azt is, hogy jövőre a szalacsiak tervezik az esemény megszervezését. Estére a síteri kultúrházban aratóbál várta a mulatni vágyókat. Az esemény az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének Szövetsége (EMGE-Szövetség), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Bethlen Gábor Alap támogatásával jött létre.
Az Érmelléki Gazdák Egyesülete
