Az érmelléki márka megteremtése a cél

Az Érmelléki Gazdák Egyesületének szervezésében hagyományteremtő szándékkal kerül megrendezésre az Érmellék ízei és termékei nevet viselő vásár Nagyváradon. Az esemény fő támogatója a Bethlen Gábor Alap.
A rendezvényre november 28-án, szombaton kerül sor, a Partiumi Keresztény Egyetem épületében. Az esemény az Adventi könyvvásár és kézműves termékek vásárával párhuzamosan zajlik majd, amelyet november 27–29. között, immár második alkalommal szerveznek meg a váradiak.
A szombati termelői felhozatalt elsősorban a Részek, ezen belül az Érmellék sajátos élelmiszerfajtái és kézműves termékei alkotják majd, amelyeket a szemrevételezés mellett, természetesen meg is lehet vásárolni.

Az érdeklődők, illetve a vásárlók, többek között a régió híres méztermékeiből, hidegen sajtolt olajaiból, fűszereiből, kézműves dísztárgyaiból, díjazott nemes borfajtáiból válogathatnak, akár az ünnepi asztalra is.

A vásár elsődleges célja, hogy a régióban élő kistermelők lehetőséget kapjanak megteremteni – a székelyföldi mintára – az érmelléki márkát is.

Az övezetre jellemző kistermelői sajátosságokra, annak hagyományaira, gazdálkodási kultúrájára építve – az egyesület vezetői szerint – könnyűszerrel megteremthető a kistérség „brandje”, hisz nem egy nemzetközileg díjazott borminőséggel, elismert kerámia- és mézeskalács készítővel, egyéb neves őstermelői portékával büszkélkedhet a vidék.
A három napos adventi vásár keretében tehát a már említett tájegységbeli őstermelők is felsorakoztatják portékáikat. A börzéből pedig hagyományt kívánnak teremteni.
A rendezvénysorozatot a Szent László Egyesület, a Magyar Polgári Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezi.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete

Total
0
Megosztás
Előző bejegyzés

Agrárkonferencia Bihardiószegen

Következő bejegyzés

Termelői és kézműves vásár Nagyváradon

Total
0
Share