Agrárkonferencia lesz Szalacson

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete (ÉGE) március 3-án, szombaton agrárkonferenciát szervez Szalacson, a művelődési házban, ahová az érmellékiek és a hegyköziek mellett Bihar megye egyéb településeiről is várják a gazdákat.

Az V. Agrárkonferencia programja a következőképpen alakul:

9.30-kor érkezés, majd regisztráció következik. 10 órától Ványi Attila, ÉGE-elnök és Csomortányi István ügyvezető köszönti a vendégeket, ezt követően a román mezőgazdasági minisztérium mangalicaprogramjának ismertetéséről hangzik el előadás. Az ágazatról a Bihar megyei igazgatóság egyik szakembere beszél.

A Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének meghívottja a mangalica fajtamegőrzési, tenyésztési és tartási tudnivalóiról tart expozét. Szó lesz még a libatenyésztés lehetőségei Bihar megyében, a Kárpát-medencei gazda-együttműködésről (Földművelésügyi Minisztérium), a 2018-as területalapú és jószág után járó mezőgazdasági támogatásokról (APIA), illetve a Családi Gazdaságok program pályázati lehetőségeiről.

A zárszó után 15–16 óra között szeretetvendégségre is sor kerül.

Nagyvárad felől a Hegyközön át, érintve az érmelléki településeket autóbusz áll a konferenciára utazó gazdák rendelkezésére. Egyéb információ Borsi Levente falugazdásznál, a 0720 / 675-375 telefonszámon.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük