Szombaton az Érmelléki Gazdák Egyesületének (ÉGE) szervezésében agrárkonferenciát tartottak Paptamásiban. A helyi művelődési ház előadótermében érmelléki, hegyközi, dél-bihari, szilágysági és Szatmár megyei gazdák és állattenyésztők cseréltek tapasztalatot, illetve tájékozódtak különböző uniós pályázati potenciálról, valamint a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) által biztosított egyéb támogatási lehetőségekről is. A szakmai értekezleten illusztris meghívottak tartottak előadást mezőgazdasági és állattenyésztési újdonságokról, új technológiákról, szakmai kérdésekről.

A moderátor szerepét Csomortányi István, az ÉGE ügyvezető elnöke töltötte be, tovább adva a szót Laskovics Istvánnak, az egyesület titkárának, aki beszámolt a gazdatömörülés 2016-os évi tevékenységéről. Mint elhangzott, az elmúlt esztendőben az ÉGE harminc rendezvény szervezője, társszervezője és résztvevője volt. (Hungexpo – AgroMashExpo, Magyar Kert és Szőlészet és Pincészet – szakkiállítás, szakmai előadások a GMO-mentességről, különböző szakmai előadások a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság–, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának neves oktatói által, piacteremtés és értékesítési lehetőségek felkutatása, képviselet a magyarországi legfelsőbb agrárfórumokon, részvétel a régiós termékeket népszerűsítő külhoni és hazai expókon, hagyományőrző rendezvények megszervezése, Magyarok Kenyere program, Szent Márton-napi Vásár stb.).

A kávészünet után a charolais húsmarha tartásáról dr. Domokos Zoltán, a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatója tartott előadást, akit a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság–, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának dékánja, dr. Komlósi István is elkísért. Az expozé után Csomortányi István ügyvezető elnök a területalapú és jószág után járó mezőgazdasági támogatások lehetőségeit vázolta a 2017-es esztendőre, valamint az uniós támogatások változatosságát mutatta be a kis és közepes méretű mezőgazdasági vállalkozásokra vonatkozóan. A lehetőségek minél optimálisabb kihasználása érdekében kérte a gazdákat, adják meg az egyesületnek elérhetőségüket (e-mail címüket) a rendszeres tájékoztatás céljából.
Ugyanakkor bejelentette: a Hegyközi Gazdák Egyesületének létrejötte is folyamatban van, mely tömörülés igyekszik majd megkönnyíteni a hegyközi gazdák tájékoztatását a megjelenő pályázatok, uniós források kapcsán.
A teltházas eseményen részt vett Zatykó Gyula, a Néppárt alelnöke is, valamint egy köszöntés erejéig Matyi Miklós, paptamási polgármester.
Az Érmelléki Gazdák Egyesülete