Megkezdődött a szilvamoly elleni védekezés

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete által elindított kártevő előrejelző rendszer újabb hasznos információval szolgál a gyümölcsössel rendelkező gazdák számára. A Bihar megye területén kihelyezett rovarcsapdák eredményei alapján a szilvamoly április 20-án elérte a rajzási csúcsát, ami azt jelenti, hogy a napokban célszerű mindenki számára szemügyre vennie gyümölcsfáit és megtenni a szükséges védekezést a kártétel megjelenése előtt. Az alábbiakban hasznos információkat tudhatunk meg magáról az élőlényről illetve az ellene való védekezési módokról.

Szilvamoly (Grapholita funebrana treit)

A lepke testhossza 6-9 mm, szárny-fesztávolsága 9-13 mm. Elülső szárnya barnásszürke, sárgásfehér rojtozattal. Tükörfoltja hamuszürke. Hátsó szárnya barnássárga. A keleti gyümölcsmolytól csak az ivarszervük alapján lehet elkülöníteni.
A hernyó tápnövénye: szilva, őszibarack, kajszi, dió, alma.
Kárképe: a fertőzött gyümölcs korábban színeződik, lilás színt vesz fel, mézga-folyásos, hamarabb lehullik a fáról.


Védekezés:

A lárva és kártétele, amit meg kell előznünk. Feromoncsapdáinkkal kiválóan követhetjük a lepkék megjelenését és rajzásmenetét. A csapdafogások alapján időzített inszekticides permetezés akkor a leghatékonyabb, ha a kikelő, a gyümölcsbe éppen berágó kis lárvákat éri. Ez legalkalmasabb a tömeges rajzás megkezdődése (a fogás néhány napon belül többszörösére nő) után 7-10 nappal! A kártevő számára kedvező év esetén több rajzáscsúcs is kialakulhat. Ajánlott szerek: a szilvamoly ellen az alábbi hatóanyagú szereket használhatjuk: kinalfosz, metidation, foszmetilán, foszfamidon, foszalon, diflubenzuron, fenoxikarb, metilparation, dimetoát, fenitrotion, foszmet, formotion, cipermetrin, diklórfosz, deltametrin és lambda-cihalotrin.

Növényvédőszer szilvamoly ellen. Kattintson ide a link megnyitásához.


A fenti hatóanyagú rovarölő szerek közül az első nemzedék ellen a hosszabb élelmezés-egészségügyi várakozási idejű (é. v. i.) szerek (a felsorolás elején lévők) valamelyikét, a 2. nemzedék ellen az érésidőtől függően hosszabb vagy rövidebb é. v. i. szereket választhatunk, míg a 3. nemzedék ellen csak rövid élelmezés-egészségügyi várakozási idejű szerek jöhetnek számításba. (A rovarölőszerek használatánál szigorúan tartsa be a vonatkozó munka- és egészségvédelmi előírásokat!)
Vegye tekintetbe az alternatív védekezési módszereket is! Házikertekben, biogazdaságokban hosszabb távon a kártételt csökkentheti szilvafánként 1-2 feromoncsapda rendszeres, több szezonon át tartó használata is.

Ökológiai védekezés:

A faj elszaporodásának korlátozásában jelentős szerepet játszhat a tojásparazita fürkészdarazsak és más hasznos Hymenoptera rendbe tartozó fajok. Ezen fajok megtelepedését rovargarázs kihelyezésével és más megtelepedést segítő alkalmatosságokkal, mint például felhalmozott növényi részek (ágak, nád, napraforgó szár stb.) kupacozásával, előfúrt tűzifával, vályogtéglával segíthetjük. Az alacsony peszticidterhelés szintje ezen fajok fennmaradását és hasznos tevékenységét lehetővé teszi.

A szilvamolyok ellen a leghatékonyabb módszer a feromon légtértelítéses technika. E módszer alkalmazása során a gyümölcsösbe vagy szőlőbe a kártevő lepkék szexferomonjait juttatjuk ki olyan töménységben, hogy a mesterséges feromonillat elfedje a nőstény molyok természetes illatkibocsátását. Ezáltal a hím lepke nem talál rá a nőstényre és ezért a párosodás elmarad.

A lepkehernyók ellen általánosan hatékony a Bacillus thuringiensis kurstaki (BTK) alapú biológiai rovarölő szer. A formulázott készítmények (Dipel, Dipel ES) nem élő baktériumokat, hanem azok által termelt toxinkristályokat (BT toxin) és nyugvó állapotú spórákat tartalmaznak, ezért stabil készítmények, nem igényelnek hűtést, 2-3 évig eltarthatók hatékonyságvesztés nélkül.

A BTK csak lárvaölő hatású, gyomorban ható anyag. A gyümölcstermesztésben elsősorban a sodrómolyok és sodrómolyok ellen kiemelkedően hatékony. E kártevők áttelelő L2-L3 lárvái már igen korán, rügyfakadástól károsítanak, sokszor a virágok termőinek elrágásával komoly terméskiesést okozva. Ellenük különösen almaültetvényekben javasolt egérfüles állapottól 1-2 kezelés a Dipel/Dipel ES 2 kg-l/ha-os dózisával.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük