Nemzetközi turisztikai konferencián mutatkozott be az Érmelléki Gazdák Egyesülete

Február 27-28-án rendezték meg a Partiumi Keresztény Egyetemen a Nemzetközi Idegenforgalmi és Vendéglátói Konferenciát.

Dr. Szilágyi Ferenc egyetemi docens, a Partiumi Keresztény Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Karának dékánja lapunknak elmondta: A konferenciával több célt szerettek volna elérni. Azokon a szakokon, ahol alapképzés működik, szerették volna beindítani a tudományos életet. Menedzsment és pénzügyi konferencia már volt, most a turisztikai konferenciára került sor. A személyes kapcsolatok sokat segítettek a szervezésben, így sikerült bevonni az egri Eszterházy Károly egyetemet is a szervezésbe. Ezzel lépéseket tettek a PKE kapcsolatrendszerének diverzifikálása irányába is, hiszen az eddig eléggé egyoldalú volt, főleg a debreceni egyetemmel létezett kiépült kapcsolatrendszer, tudományos együttműködés.

Romániában az a közvélekedés, hogy az ország turisztikai adottságai kiemelkedőek, ehhez képest az ország az Eurostat adatai szerint  a turisztikai teljesítmény rangsorában leghátul kullog. Éppen ezért nagyon komolyan kell beszélni erről a kérdéskörről, erre is való egy ilyen konferencia. – tette hozzá a dékán.

A rendezvény nyitónapján  az egyetem új épületének előcsarnokában jelen volt az Érmelléki Gazdák Egyesülete is, amelynek négy tagja termékkóstolóval várta a konferencia résztvevőit, és a szép számú hallgatóságot, bemutatva egy szeletet abból az elsősorban gasztronómiai kínálatból, amely vonzóvá teheti a turizmust az Érmelléken. A kistérség jellegzetes élelmiszertermékei, bor különlegességei óriási sikert arattak az érdeklődők körében, akiknek lehetőségük volt a termelők által jó szívvel kínált kiemelkedő minőségű sajt készítmények, természetes és különleges mézfajták, hidegen sajtolt olajok és maglisztek megkóstolására, illetve az érmihályfalvai Hegedűs pincészet jóvoltából minőségi borok megízlelésével tökéletessé tenni az élményt

A bemutató gyakorlati hasznaként az egyesület nemzetközi szintre helyezte tevékenysége egy szeletét, hiszen a magyar előadókon és diákokon kívül a konferencián jelen voltak afrikai és ázsiai vendégek is, akik első kézből szembesülhettek azzal a ténnyel, hogy Romániában létezik egy gazdag gasztronómiai kultúrával (is) rendelkező magyarlakta tájegység, melynek megismerésre érdemes értékei vannak, és amelyet a nagyvilág bármely pontjáról érkezők értékelhetnek, és felfedezhetnek maguknak. Az egyesület egy kis rálátást kívánt nyújtani a térség értékeire, hangsúlyozni a helyi termékek nem elhanyagolható fontosságát a versenyképes, vonzó turisztikai szolgáltatások kialakítása tekintetében. A bemutató megvalósítását a Bethlen Gábor Alapon keresztül ezúttal is Magyarország Kormánya támogatta. További fotók itt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük