Az ÉGE első idei nagyvására a nagyváradi Szent László téren

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete (ÉGE) március 7-én és 8-án ismét megszervezi Az Érmellék Ízei és Termékei nevet viselő kirakodó vásárt, amelyen ezúttal is a házi termékek ízeinek kedvelői találhatnak kedvükre valót.
A börzére a nagyváradi Szent László téren kerül sor, szombaton és vasárnap 10–18 óra között.
A vásáron többek között kézműves termékekkel, házi készítésű élelmiszerekkel találkozhatnak mindazok, akik a hagyományos ízeiket, zamatokat szeretik.
Érmelléki borászok, méztermelők, sajtkészítők termékeit és egyéb portékákat lehet majd vásárolni, ugyanakkor házi szörpök, lekvárok, mézeskalács-remekek, savanyúságok, a húsvéti sonkához való tormakészítmények, illetve a már jól ismert kézművesek kerámiatárgyaihoz, különböző dekorációkhoz, különleges kézi készítésű ékszerekhez is hozzá lehet majd jutni.
Több tíz standdal várják majd a kistermelők és a kézművesek a látogatókat az Érmellékről, Szatmár megyéből, Dél-Biharból, Kolozs megyéből, illetve korondi portékák között is lehet majd válogatni vásárfiának valót.
Jelen lesz a nagy népszerűségnek örvendő Kovács-kalács kürtöskalácsos is.
A börze ezúttal is a Búzavirág védjegye alatt zajlik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük