Kistermelői fórum volt Érkörtvélyesen

Tájékoztató jellegű kistermelői fórumot tartottak szombaton a régió uborka- és fűszerpaprika termesztőinek, illetve leendő termesztőinek Érkörtvélyesen.

A megnyitót az Érmelléki Gazdák Egyesületének bemutatkozása követte, majd Ványi Attila, a gazdaszerveződés elnöke osztotta meg eddigi tapasztalatait, vázolta a helyi mezőgazdasági viszonyokat, a térség természet adta lehetőségeit, beszélt a helyi mezőgazdászok elhivatottságáról, a föld megmunkálásának nemes feladatáról.

Csomortányi István ügyvezető elnök a 2013-ban megalakult gazdaegyesület eddigi tevékenységét ismertette, felsorolta azokat a programokat, amelyeken az elmúlt esztendőkben részt vettek, illetve szerveztek. Itt említette a magyarországi Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK), valamint az AgroMash gépexpón való részvételt, az albisi rozsarató fesztivál megszervezését, a Magyarok Kenyeréhez való hozzájárulást, beszélt a tavalyi év folyamán szervezett tizenegy érmelléki településen tartott szakmai tájékoztató körútról, valamint idén februárban megtartott három szakmai értekezletről is, amelyekre a szilágysági Kémeren, a Bihar megyei Érmihályfalván, valamint a Szatmár megyei Nagykárolyban került sor.
Ragyák László, a Rijk Zwaan Kft. kelet-magyarországi berakóuborka termékszakértője is előadást tartott az intenzív támrendszeres uborkatermesztés folyamatairól, Kelemen Ferenc, a Holland Farming cég által forgalmazott műtrágyatermékeket mutatta be, majd Mihály István nagyváradi pályázatíró beszélt a fiatal gazdák aktuális projekt-lehetőségeiről.

Végezetül Bányai Levente az Ér Agro Kft nevében tartott tájékoztatót az uborka- és fűszerpaprika technológiájáról, amelyet közös termelői megbeszélés és összefoglaló követett.

A gazdatalálkozón mintegy 75–80 mezőgazdász és leendő termelő vett részt. A fórumnak az érkörtvélyesi kultúrház adott otthont.

Az uborka- és fűszerpaprika termesztésben érdekeltek bővebb információkhoz a www.uborkatermesztes.ro weboldalon juthatnak, illetve Bányai Leventénél, a 0740 / 983-649 telefonszámon érdeklődhetnek.

Érmelléki Gazdák Egyesülete

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük