Az Érmelléki Gazdák Egyesülete (ÉGE) március 5-én, szombaton 10 órai kezdettel faültetési bemutatót szervez Nagyváradon, a váradi hegy „törkőmérő” részén, ahogyan azt az idősebb generáció ismeri.
A szakprezentációt a Bihar községi Tanasi József kertészmérnök, faiskola tulajdonos végzi, aki elkötelezett híve a hagyományos tájfajták továbbörökítésének, amelyek már szinte eltűnőben vannak annak okán, hogy felgyorsult világunk kíméletlenül gázol át a múlt értékein. Erre jó példa a régi gyümölcsfa fajtáink pusztulása is. Még megbecsülni sem lehet, hány tájfajta pusztult ki az elmúlt évtizedekben. A meglévők megóvása viszont a mai gyümölcstermesztők felelőssége. Ily módon számos tájfajta gyümölcsfacsemete is bemutatásra kerül, amelyeket a helyszínen, kedvező áron akár meg is lehet vásárolni.
Az almafajták közül a pónyik, a batul – utóbbi ősi magyarfajta, amely belső Magyarország területéről egy időre el is tűnt, de később Erdélyből visszaszármaztatták, valamint az arany parmen, amely egyike a legismertebb almafajtának, de betegségekre, kártevőkre érzékeny, így a Kárpát-medencében utóbbi is kezd ritkulni, visszaszorulni.
A körtefajták közül a vilmoskörte, továbbá a kormos, a szomolyai cseresznye, a maliga meggy, a szilvák közül a zöld és az althann ringló, a kajszi barack fajtákból ceglédi óriás, a rózsabarack, az őszibarackokból a napsugár, a mariska, egyebek. Az említetteken kívül a lapos naspolya, a közepes berkenyefa, otelló szőlő, ribizlifajták, illetve som is bemutatásra kerül. Utóbbiak szakszerű ültetése mellett a rózsák és az azokkal kapcsolatos tudnivalókat is szemléltetik az eseményen.
A szakbemutató ingyenes, viszont előzetes regisztráció szükséges.
A részletekről Laskovics István falugazdász ad tájékoztatót a 0756 / 530-912 telefonszámon.