Ebben az esztendőben is lesz Magyarok Kenyere

A 2011-ben Pécs városából indult Magyarok Kenyere-program célja ebben az esztendőben is, hogy a gazdatársadalom megmozgatásával, a magyar népi kultúrának az aratáshoz, a búzához és az új kenyérhez kapcsolódó hagyományainak ápolásával, a búzaadományokból készült liszttel segítsenek a rászorulókon, főként a gyermekotthonok lakóin. A bihari gazdák lisztjéből készül a Nagyvárad főterén, augusztus 20-án megszentelt-megáldott új kenyér is, illetve az úrvacsorához kiosztandó kenyerek.

A programon belül az elmúlt évekhez hasonlóan az Érmelléki Gazdák Egyesülete (utóbbi immár ötödik alkalommal kapcsolódik a gyűjtésbe), valamint az EMGESZ több Bihar megyei tagszervezete – a Hegyközi Gazdák Egyesülete, a Belényes-vidéki Gazdák Egyesülete, illetve a Dél-Bihari Gazdák Egyesülete – idén is megszervezi a gyűjtést. Ennek megfelelően az alábbi gyűjtőhelyeken várják a gazdák búzaadományait:

  • Érsemjén – Ványi Attila portája
  • Paptamási – Oláh József portája
  • Szalacs – Rencsik Ferenc, Érmelléki Gazdák Egyesületének irodája
  • Ottomány – Vadai János portája
  • Hegyközszentmiklós – Tolvaj Ella portája
  • Borsi Levente – Siter

A gyűjtésre vonatkozó tudnivalókról Laskovics István falugazdásznál lehet érdeklődni a 0756 / 530-912 telefonszámon.

A gyűjtés befejezésének időpontja augusztus 10.


Érmelléki Gazdák Egyesülete

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük