Az Érmelléki Gazdák Egyesülete (ÉGE) és a Hegyközi Gazdák Egyesülete szervezésében negyedik alkalommal került megrendezésre a Rozsarató és tarlóhántó ünnep, ezúttal Szalacson, a Tót (Kossuth) utcai hegy alatt.
Szombat délután a kukorica és napraforgó tarkította szalacsi határ megtelt vidámsággal, citeramuzsikával, kézi aratókkal, akik három évvel ezelőtt először Albison, majd Hegyközcsatáron, tavaly pedig Siterben tartottak hasonló demonstrációt a gabona múlt század eleji hagyományos betakarításáról.
Az aratási ceremóniát megelőzően az érmihályfalvi Szabó János töltötte be a konferansz szerepét, vidám alkalomhoz illő tréfás rigmusokkal és versekkel ágyazva meg a jó hangulatnak (a későbbiekben az aratás idején is ő vitte a szót), majd a szalacsi Örökzöld Asszonykórus srófolta tovább a jókedvet vidám nótázásba fogva, akikre a Nagyváradi Asszonykórus licitált rá a szalacsi határt dicsérő nótákkal. A helyi citerások is a húrok közé csaptak, majd Papp Lajos hegyközcsatári hagyományőrző is nótázott egyet a felsereglett szemlélőknek, aratóknak, csapat biztatóknak. Mindezeket megelőzően Csomortányi István, az ÉGE ügyvezető elnöke köszöntötte az odaseregletteket, a Magyarországról érkezett vendégcsapatot és kísérőiket, továbbá szót ejtett a gazdaegyesületek által szervezett korábbi aratóünnepekről, ismertetve a napi programot is. Az aratni valót Szabó Zsolt szalacsi lelkipásztor áldotta meg, mondván, aratni a Teremtő tanította meg az embert, hisz mindenfajta betakarítani való Isten ajándéka, mely eledelért minden időben hálát kell éreznie a teremtett világnak.
A szombati kánikulában összesen kilenc csapat – Hegyközcsatárból három, Siterből Hajdúnánásról , Ottományból, Érmihályfaváról, Szalacsról egy-egy, Albisról és Szalacsról pedig egy közös „brigád” (a Péter-Pál csapat az aratás kezdetére való tekintettel) állt be a pásztába és vágta a rendet hagyományosan sarlókkal, kaszákkal, utánuk pedig marokszedők kötötték a kévét, rakták a kalangyát vagy az asztagot, ki hogyan nevezi a búzakötegekből rakott halmokat.
Közben a szalacsi határrészben, ahol történelmi zászlók jelölték az aratnivalót (a Gál család bocsátotta az aratók rendelkezésére), felállították a napellenző sátrakat is, mellettük hatalmas üstökben rotyogott a magyar gyomorba való disznópörkölt, kinek-kinek szájíze szerint való magyaros köretekkel. A vendégváró pogácsa is körbejárt, na meg a jó vendégmarasztaló kisüsti, ami kedvet adott a jó munkához is az aratóknak. Felcsendültek a tőről metszett népdalok, hersegett a kifent kasza meg a sarló, valóságos század eleji hangulatot teremtve a szalacsi határban.
Az aratókat is biztatták a gabonatábla végéből – ki-ki a falubéli csapatát –, bár nem is annyira a verseny, illetve a bemutató volt a fő látványosság, hanem a sok szép nemzeti viseletbe öltözött asszony és férfiember, akik százéves aratási hagyományokat elevenítettek fel, hogy átadhassák megőrzésre az utókornak, még mielőtt végképp feledésbe merülnének a föld adta „élet” begyűjtéséhez kötődő ősi szokások.
A legügyesebbnek a hegyközcsatári 1-es számú csapat bizonyult, de a gabonatábla szélén drukkolók ezúttal is, akárcsak tavaly Siterben, holtversenyben egyeztek ki. Sereghajtók tehát idén sem voltak, de annál több volt a látványosság, na meg egy kis nosztalgia is a régi idők után. Annál is inkább, mivel a hajdúnánási csapathoz még kendőbe csomózott früstökös tarisznya meg vízhordó is társult.
A tarlóhántás művelete is megelevenedett, (a tarlóhántás a betakarított kalászosok vagy egyéb kultúrák utáni talajállapot javítását szolgálja, amelynek során az aprított szár- és gyökérmaradványokat egy sekély szántással a talajba dolgozzák), ezt az eljárást Csütörtöki Géza mutatta be.
Az aratási demonstráció befejeztével Szabó János még „megfűszerezte” az ebédet egy rövid népies rigmussal, majd ismét Csomortányi István vette át a szót, megköszönve az aratók bemutatóját, egyúttal felhívást intézett a bihari gazdákhoz a Magyarok Kenyere Programjának ez évi búzagyűjtéséhez, majd a rögtönzött színpadon Ványi Attila az ÉGE elnöke megszegte a hajdúnánásiak, valamint a hegyközcsatáriak ajándékozta kenyereket, amelyekre ezt megelőzően szintén Szabó Zsolt lelkipásztor adta áldását. Ebből mindenki vehetett utólag egy-egy darabkát, dicsőségére annak, aki kiparancsolta a földből.
Jó munka végeztével a jól megérdemelt ebéd is kijárt nem csak az aratóknak, de a szemlélőknek is, miközben egy-egy Búzavirág-márkás ajándékcsomagot is kaptak ajándékba a bemutatót tartó csapattagok. Végezetül Csomortányi István köszönetet mondott a szalacsiaknak a közreműködésért, illetve mindazoknak, akiknek segítségével létrejöhetett az immár hagyományossá vált aratóünnepség, kiváltképp a Gál és a Nagy családnak.
Laskovics István érmelléki falugazdász pedig átadta az aratócsapatoknak az őket megillető emléklapokat is. Az esemény támogatói a Magyar Kormány, a Bethlen Gábor Alap közreműködésével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége. A magyarországi Borlovagrend szalacsi tagja, Nagy László pedig húsz liter borral biztosította a rendezvényhez illő jó hangulatot.
Az Érmelléki Gazdák Egyesülete
