Szent Márton Napi Vásár lesz a Szent László téren

November 10. és 11-én az Érmelléki Gazdák Egyesülete ebben az évben is megszervezi a Szent Márton napi vásárt, amely naponta 10–19 óra között várja az eredeti ízek kedvelőit.

A Búzavirág védjegy alatt ismertté vált produktumoknak ezúttal a nagyváradi Szent László tér biztosít helyet. Érmelléki borászok, méztermelők és sajtkészítők termékeit vásárolhatják meg mindazok, akik az egészséges táplálkozás hívei, ugyanakkor hidegen sajtolt olajtermékekkel, egészséges gyümölcs- és zöldségfélékkel, házi szörpökkel, mézeskaláccsal, virághagymákkal és egyéb vásárfiával lephetik meg családtagjaikat, de akár kerámiatárgyakat, tiffany típusú üvegtermékeket (idén bőrdíszmű árúval is találkozhatnak a termék kedvelői) is vásárolhatnak a már jól ismert kézművesektől.

Az érmelléki, a hegyközi és a szatmári portékák mellett jelen lesz ezúttal is Tamási Áron szülőfalujából, Farkaslakáról a Kovács-kalács cég is, melynek kürtőskalácsai nagy keresletnek örvendtek valahányszor részt vettek az effajta vásárokon. A szatmárnémeti termékek zöme az Aranykapu Kulturális Egyesület által vesznek részt a termékbemutatón. Újdonság ebben az esztendőben, hogy a kirakodóvásáron ezúttal kolozsvári és hajdú-bihari vásárfia között is lehet majd válogatni az idei „libaünnepen”.

S ha már lúd, legyen kövér alapon, idén a Queen’s étterem libapecsenyével és különböző módon elkészített libamenüvel várja az ínyenceket a vásáron.

Az eseményt ezúttal is a magyar kormány támogatja a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül.

Mindenkit szeretettel várnak!

Total
0
Megosztás
Előző bejegyzés

Az Érmelléki Gazdák Egyesületének ajándéka a magyar szaktárcának

Következő bejegyzés

A magyar agrárminisztérium segítségével bővül az érmelléki falugazdász hálózat

Total
0
Share