Fiatal gazdák cseréltek tapasztalatot a Hegyközben

Első alkalommal szervezet ifjúsági napot a Hegyközi Gazdák Egyesülete. A „Fiatalok a mezőgazdaságban” elnevezésű eseményen közel negyven fiatal vett részt a Kárpát medence különböző tájegységeiből. A résztvevők szakmai előadásokon vehettek részt, illetve megtekinthettek működő Bihar megyei gazdaságokat is.

Az esemény Nagyváradon zajló elméleti részén a résztvevők vetített képes előadásokat tekinthettek meg. Fancsali Ernő a Kolozsváron működtetett termelői bolt körül szerzett tapasztalatokat osztotta meg a hallgatóságával. Fülöp Tihamér Szatmár megyéből A„ tájfajták jelentősége az ökológiai gazdálkodásban” címmel tartott igen precíz és szakmailag megalapozott előadást. Az elmélet után a találkozó gyakorlati részeként a fiatal gazdák kilátogattak a Hegyköz két településére. Elsőként helyszínként Siterbe utaztak el, ahol a méhészkedés rejtelmeivel ismerkedtek meg Tica Beatrice gazdálkodó segítségével. Kis kitérőként a helyi műemlék református templomot látogatták meg, ahol is a tiszteletes úr érdekes tudnivalókat osztott meg velük a templom és a település történetéből. A terepen szerzett tapasztalatok második felében Hegyközújlakra látogattak el a találkozó résztvevői, ahol Kovács Attila gazdálkodó jóvoltából megismerkedhettek a kecskesajt készítés rejtelmeivel. A benyomásokban, új ismeretekben és gyakorlati tapasztalatokban gazdag nap után a találkozót is itt zárták le egy tábortűzzel egybekötött közös vacsorával, ahol természetesen az élmények és tapasztalatok megbeszélése sem maradt el.

Látogatás Kovács Attila sajtkészítő üzemébe Hegyközújlakon

A rendezvény időtartama alatt a fiatal gazdálkodók megtapasztalhatták a vidék megtartó erejét, a mezőgazdaság nyújtotta lehetőségeket és problémákat, a generációváltás fontosságát, valamint számos kérdésre kaphattak választ és útmutatást. Az esemény megvalósulását Magyarország kormánya a Bethlen Gábor alapon keresztül támogatta. További fotók itt.

A Hegyközi Gazdák Egyesülete

Total
0
Megosztás
Előző bejegyzés

Ösztöndíj felhívás | 2019-2020

Következő bejegyzés

Január 31-ig lehet kérni az utolsó negyedévi üzemanyag-támogatást

Total
0
Share