Érmellék az iskolában – A Szent László Katolikus Liceumban mutatkozott be az Érmelléki Gazdák Egyesülete

A 2013-ban alakult Érmelléki Gazdák Egyesülete rögtön megalakulása után szembesült azzal a problémával, hogy a kistérség termelőinek az általuk előállított termékek értékesítése jelenti az egyik legnagyobb gondot. A piacon viszonylag kevés feldolgozott, magas hozzáadott értékű termék volt jelen, éppen a piacrajutás nehézségei miatt. Az Érmelléki Gazdák Egyesülete ezeken a gondokon konkrét lépésekkel szeretett volna segíteni, ösztönözve a  magas hozzáadott értékű jellemzően kézműves termékek ismertségének növelését, illetve az ezek létrehozásához szükséges technikák elsajátítását. Ilyen konkrét program volt többek között a sajtkészítő tanfolyam, melyet az Érmellék több településén is megszerveztek, mint például Szalacs illetve Hegyközszentmiklós, és amely nagy érdeklődés mellett, sikerrel zajlott le minden helyszínen.

            2015-ben indult az azóta hagyománnyá vált „Érmellék ízei és termékei” vásársorozat, amely az elmúlt öt év folyamán igazi sikertörténetté vált, hiszen szinte évente nőtt a megszervezett vásárok száma, a vásárlók száma pedig évről-évre exponenciálisan nőtt. A vásárokon szerepet kapó, egyesületbe tömörült termelők ez idő alatt igazi közösséggé, egy valódi nagy családdá alakultak.

Itt a gazdák nem versengéssel, hanem együttműködéssel, egymástól tanulva érik el közös sikereiket, megmutatva, hogy igenis lehetséges kiemelkedő minőségű termékeket előállítani az Érmelléken, és erre kimagaslóan nagy kereslet is mutatkozik a megyében, és akár a megye határain túl is.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete egyik kiemelt céljának tekinti, hogy a helyi termékeket, a gazdák munkájának minőségi gyümölcseit a fiatalabb korosztályokkal megismertesse, tudatosítva a városi környezetben élőkkel, mennyire fontos a helyi termékek fogyasztása. Idejében el kell ültetni a gondolatot a fiatal nemzedékek fejében, hogy a helyi termelőtől megvásárolt árú, legyen az méz, bor, sajt vagy bármilyen más magas hozzáadott értékkel bíró érmelléki termék, nem csupán azt jelenti, hogy a vásárlással ők maguk minőségi termékhez jutnak, hanem azt is, hogy egy helyi magyar vállalkozás életben maradását, fejlődését segítik ezzel, munkahelyeket teremtenek és tartanak meg, nagyobb összefüggésben nézve pedig az Érmellék, mint a megye és a térség legnagyobb magyar többségű területe megmaradását segítik elő.

Az „Érmellék az iskolában” program első helyszíneként a nagyváradi Szent László Katolikus Liceumban mutatkozott be az Érmelléki Gazdák Egyesülete, ahol kóstolóval és bemutatóval egybekötött rövid előadásokban ismertették a megjelent diákokkal az egyesület munkáját, célkitűzéseit. Az iskola dísztermében felállított asztalokon kézműves sajtok, hidegen préselt olajok, különféle mézek, gyümölcsök várták a diákokat és tanárjaikat kóstolóra. Az Érmelléki Gazdák Egyesületének síteri, székelyhídi és köbölkúti tagjai által rendelkezésre bocsátott termékeket két turnusban mintegy 150 diák és tanár kóstolta meg, akik az iskola közélelmezési, közgazdasági illetve szakács szakiskolás tagozatos tanulóiként és oktatóiként szakmai értelemben is sok újdonsággal, tudnivalóval gyarapodhattak a nagy sikert aratott kóstoló és az előadások során.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete elnöke elmondta: terveik szerint Nagyvárad valamennyi magyar középiskolájába szeretnének eljutni, hogy minél több városi környezetben élő fiatal ismerkedhessen meg az Érmellék termékeivel, hiszen közös érdek, hogy minél többen tudjanak ezeknek a minőségi termékeknek a létezéséről, és hogy minél több fiatal kapjon kedvet a vidék, azon belül az Érmellék alaposabb megismeréséhez.

Ezzel kapcsolatban szóba került az is, hogy a jövőbeni előadások, kóstolók, ismertetők során nem csupán a gazdák minőségi termékeit, de az Érmellék kulturális-építészeti értékeit, gazdag magyar örökségét is szeretnék megismertetni és megszerettetni a lehető legtöbb magyar fiatallal a lehető legrövidebb időn belül. Éppen ezért várják a pedagógusok, iskolák jelentkezését a  programba, a sikeres együttműködés reményében.

Az esemény megvalósulását a Bethlen Gábor Alap közreműködésével Magyarország kormánya tette lehetővé, és támogatta.

Total
0
Megosztás
Előző bejegyzés

A Szent László Katolikus Liceumban népszerűsítette a kézműves termékeket az Érmelléki Gazdák Egyesülete

Következő bejegyzés

EMGESZ küldöttség a párizsi SIA kiállításon

Total
0
Share