Aktívan kezdték az évet az Érmelléki Gazdák Egyesületénél

A járvány minden ágazatot, így a mezőgazdaságot, illetve a gazdaélet éves tevékenységét is zömében átszervezte. Az érmelléki, a hegyközi, a dél-bihari gazdák január-februárban a körülményekhez igazodva szerveztek szűkebb találkozókat, megbeszéléseket, ahol összegezték a szervezetek tavalyi tevékenységét. A járványhelyzet alakulásának függvényében terveket is készítette az idei esztendőre. Mivel a nagyobb szakmai konferenciák elmaradtak, a lehetőségekhez mérten kisebb csoportokra tagolódva oldották meg a hagyományos találkozókat, tanfolyamokat.

Az egyik ilyen szakmai bemutatót február 27-én, szombaton tartották Bihar községben, amely a cseresznye-, körte-, kajszibarack- és őszi- (francia) barackfák szakszerű és időben történő metszéséről tájékoztatta a gyümölcstermesztőket. A kiscsoportokra osztott érdeklődőknek az Érmelléki Gazdák Egyesületének és a Hegyközi Gazdák Egyesületének két szakembere, Borsi Levente Péter és Tőkés Márton tartott kiselőadást.

A gyümölcsfákat a kertészek régi időktől fogva metszéssel alakítják, nevelik, ami történhet a fák nyugalmi, illetve lombtalan vagy vegetációs időszakban. Ezen belül is különböző időpontokat választhat a gazda, ami aztán hatással van a gyümölcsfák további fejlődésére.

Azonban a téli metszésnél nehezen lehet megakadályozni a fertőzést, mivel a kórokozók egyaránt fertőzik az idősebb fás részeket és a fiatal vesszőket. Bármelyik időpontban a „sebek” gondos kezelése is fontos valamilyen sebzáró anyaggal – mondták a szakemberek.

Szó volt a gyümölcsfák ültetési idejéről, növényvédelemről, illetve minden olyan fontos információról, szakmai kérdésről, ami az ágazathoz tartozik.

Szintén február utolsó hétvégéjén tartották az idei év első kirakodóvásárát is, amelynek a nagyváradi Magnólia park adott helyet. A vásár népszerűségét évek óta a bioélelmiszerek, a natúr áruk, a különböző kézműves termékek hagyományos készítése biztosítja. A hétvégi felhozatal ezúttal is az Érmellékről, a Hegyközből, Dél-Biharból, Szatmár, Kolozs és Hargita megyékből (Korond) származtak. A portékákat 33 standról kínálták a hazai áruk kedvelőinek.

Mindkét hétvégi rendezvényt az Érmelléki Gazdák Egyesülete és a Hegyközi Gazdák Egyesülete szervezte, illetve a Bethlen Gábor Alap támogatta. (További fotók a metszésről itt, a vásáros napokról pedig itt és itt.)

Total
1
Megosztás
Előző bejegyzés

Eladó a portéka!

Következő bejegyzés

Szent László-napi sokadalom és nagyvásár

Total
1
Share